Emmausz felé
Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat? Lukács evangéliuma 24. fejezet, 32. vers Két csalódott, feldúlt, az életre haragvó ember haladt az úton Jeruzsálemből Emmauszba, egy kis, 12 km-re fekvő településre. Az egyik neve Kleopás volt, a másik akár te vagy én is lehetnénk. Hangosan vitatkoztak egymással azon, ami az elmúlt két nap történt. Ezt a Jézus nevű fickót, akinek békét, szabadságot és függetlenséget kellett volna hoznia, a legmegalázóbb módon kivégezték, és még csak meg sem szólalt. A többi szabadságharcos legalább átkozódott a kereszten, és megmondták a magukét a rómaiaknak. De mi történt? Mégsem ő volt az, akinek változást kellett volna hoznia? Nem az lett volna, akinek mondta magát? És mit értettek az asszonyok az alatt, hogy ma reggel üres volt a sírja, és találkoztak vele? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok gyötörhették ezt a két letört embert azon a bizonyos vasárnap. Ennek a Jézusnak a halál